Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Hirdetés

Fűszeres kontakt

Szezonális receptek

Fűszeres könyv

Fűszeres könyv

Feedek

Fűszer és lélek App mobilon

Meggyes sajttorta

2012.06.18. 07:23, bejegyezte: Fuszeres Eszter 14 komment

dávid 8 torta3.jpgEljött ez a nap is, Dávid nyolc éves lett. Nagyon izgult, hetek óta készült a saját maga megünneplésére, többször egyeztette velünk a menüt, a tányérokat, a szalvétákat, a meghívottakat, és azt, hogy majd milyen Super Mario játékokat fognak játszani a gépen, vagy melyik videoklipet nézni a Youtube-on.
Aztán a nagy nap komoly ünnepségsorozatba fajult, ugyanis pénteken már nem mi, hanem a nagynéném ment érte az iskolába, és az utolsó tanítási napot egy kakaópartival ünnepelték, ahol társasoztak, buliztak, másnap egész nap görkoriztak és játszótereztek, míg vasárnap egy állatkert után éppen csak hazaesett, már csengettek is a barátok.
Lennék én is nyolc éves!

A kívánság menü pizza és sajttorta volt. A facebook-on már muszáj volt megosztanom a kérést ezzel kapcsolatban:
"De anyu, a többieknek (haverok) csak azt mondjuk majd, hogy torta, ne azt hogy sajttorta, mert lehet, hogy nem ismerik a sajttortát, és azt hiszik majd, hogy valami büdös kecskesajtból készült, és meg sem akarják kóstolni. Tudod milyenek a gyerekek, nem?"
Tehát, egy egyszerű pizza készült, amit majdnem tökéletes pizzának hívunk, nem éppen ezért mert olasz receptje lenne, hanem azért, mert a végeredmény mégis elég hasonlatos egy igazi pizzához. A recept itt olvasható, nagyon hamar elkészül, keleszteni nem is kell, csupán a maximális hőfok elérésére kell odafigyelni a sütőben. De mivel sokan ettünk belőle, és nem mindenki egyszerre, a tészta bizony megkelt, és azt kell mondjam, így se lett rossz, de semmivel nem is lett jobb, vagyis ez a fázis tényleg kihagyható, elég neki az a pár perc.
A “torta” meggyes sajttorta lett, vagyis a tetején egy réteg tejszínes meggyhabbal felturbózott klasszik sajttorta. Sajnos mégiscsak elhangzott a SAJTTORTA szó, így egy szem kislány vendégünk valóban nem kóstolta meg, de a fiuk rendesen befalták. Éljen a meggy!
dávid 8 torta2.jpg
Meggyes sajttorta:

12 dkg Győri zabos keksz
10 dkg vaj

25 dkg krémsajt (Philadelphia)
1 tojás
1 tojás sárgája
1,5 ek burgonyakeményítő
3 ek cukor

4 dl tejszín
cukor ízlés szerint
3 lap zselatin
50 dkg meggy kimagozva
1 rúd fahéj

Először a torta alapját készítettem el:
Késés robotképben ledaráltam a kekszet, majd összegyúrtam a langyos vajjal. Egy kistepsit kibéleltem sütőpapírral, beleszórtam a vajas morzsát, és lenyomkodtam. Amíg elkészült a sajtkrém, betettem a hűtőbe.
Sajtkrém:
A krémsajtot egy villa segítségével elkevertem a tojással, tojássárgával, keményítővel és cukorral. Ráöntöttem a kekszalapra, majd 150 fokra előmelegített sütőben harminc perc alatt megsütöttem.
Hagytam teljesen kihűlni.
Meggyes hab:
A kimagozott meggyet cukorral és a fahéjrúddal feltettem főni egy kislábosban. Tíz perc után elzártam alatta a lángot, külön vettem belőle egy deci meggylevet, és mindent alaposan lehűtöttem.
Beáztattam a zselatinlapot, kinyomkodtam, majd mikróban pár másodperc alatt megolvasztottam. Elkevertem a hideg meggylével. Felvertem a tejszínt habbá kevés cukorral, majd belekevertem a meggylevet. A habot a sajttortára simítottam, és jól behűtöttem, így szeleteltem.
Tálalásnál rákanalaztam a maradék meggyet.

dávid 8 torta1.jpg

Ha tetszett, kövesd a Fűszer és Léleket a Facebookon is!

Címkék: desszert nyári étel egyuttegyasztalnal

A bejegyzés trackback címe:

http://fuszereslelek.blog.hu/api/trackback/id/tr954595138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

t3v, az okostojas · http://okostojas.blog.hu/ 2012.06.18. 11:47:11

ismét és itt is: miért is nem krémsajttorta? csak mert valaki egyszer tükörfordította a cheesecake-et? észosztás off :)

Fuszeres Eszter · http://www.fuszereslelek.hu/ 2012.06.18. 11:51:01

Teljesen jogos amit írsz, de ha már valami beette magát a nagy kollektív tudatba, az már bizony úgy marad sokáig. Ilyen szerintem a sajttorta.
Ha azt írom, hogy krémsajttorta, sokan nem tudják, hogy mi az. Igaz, a sajttortáról meg sokan arra a fajta hidegkonyhai sajttortára gondolnak, amiben volt körözött, kéksajt, stb, és gyerekkorom nagy kedvence volt :-)

Gukker 2012.06.18. 13:25:04

@t3v, az okostojas: Mondjuk én is furcsállom, hogy amit általában sajttortának neveznek az vagy túrótorta, vagy mascarpone (ami ugye inkább tejszín mint sajt), vagy ilyen sajtkrém. Aminek szintén nem sok köze van a sajthoz. Na majd ha egy sajttorta recept úgy kezdődik, hogy reszelj le 30dag trapistát... :)

ekat 2012.06.18. 13:25:04

Mivel a krémsajt is sajt, így nem látom be, miért ne lenne jó a sajttorta. Nem beszélve arról, hogy némelyikben (krém)túró (is) van. Ami hivatalosan szintén sajtfajta.

menukonyha 2012.06.18. 14:23:39

Boldog SZülinapot Dávidnak! És még nagyon sok ilyen szép napot, (krém)sajttortával vagy anélkül, sok baráttal vagy kevéssel, tökéletes pizzával vagy majdnem tökéletessel, csak nagyon nagy szeretetben, egészségben és boldogságban!...:)

páva vagyok hagyjatok repülni 2012.06.18. 14:23:39

bizonyára isteni volt, én azért úgy gondolom, hogy a vizualitás még legalább ugyanannyira fontos a gyereknek torta ügyben, mint az íz. :) én dekorosakat csinálok, bár 4x addig tart a dolog, de hetekig emlegetik. (nem én vagyok a tortadekorálás netovábbja, azért a tőlem telhetőt megteszem, bár tudom, a fondatot nem mindenki szereti.) mi is levesszük. :) igaz nálunk a pizzát is feng shui szerint kell dekorálni, elég finnyásak. :)

t3v, az okostojas · http://okostojas.blog.hu/ 2012.06.19. 08:00:21

@Gukker: de most magyarul olvassuk a receptet. ha tehát túró vagy ricotta lenne benne, lehetne túró- vagy ricottatorta (jelzővel), ha valamiért ömlesztett sajtból készülne, akkor sajtkrémtorta (vagy inkább pite - nekem a torta szó maga is édességet hív elő, a pite nem feltétlenül). a mascarpone szerintem belefér a krémsajtba. esetleg tejszínkrémsajttorta? :)

Livus 2012.06.20. 13:20:37

ez a mennyiseg megfelelo egy 26 cm-es kerek tortaformahoz?
Es hol lehet lapzselatint kapni?

Fuszeres Eszter · http://www.fuszereslelek.hu/ 2012.06.20. 13:22:21

Igen, kb. egy akkora kerek tortaformának megfelelő mennyiség. Lapzselatint legutóbb a Lidl-ben vettem, nagyon jó minőségű.

reqcka 2013.07.17. 17:47:31

@t3v, az okostojas: Nem hiszed el, megtaláltam ömlesztett sajtból is:
redir.ec/laktozmentes :D

reqcka 2013.07.17. 17:47:44

Hmm, az előbbi link a főoldalra visz. Ez a sajttorta: www.campingsajt.hu/index.php/recept/items/49
Bocsi.

reqcka 2013.07.17. 18:13:32

@Fuszeres Eszter: :D
Én most laktózmentes recepteket vadászgatok, ez is egy lehetőség, de még nem tudom kipróbáljam-e :D
Egy másik blogban ajánlottak laktózmentes krémsajtot, de 700Ft 125gramm :/ Szóóóóóval még ki tudja, ha jóóól megmeggyezem.. :DD
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...