Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Hirdetés

Fűszeres kontakt

Szezonális receptek

Fűszeres könyv

Fűszeres könyv

Feedek

Fűszer és lélek App mobilon

Az öt legfölöslegesebb konyhai kütyü

2011.11.18. 09:08, bejegyezte: Fuszeres Eszter 142 komment

Barátnőm költözik, és segítettem neki csomagolni. Az egyik szekrény mélyéből előkerült egy hagymaaprító szerkezet, olyan, mint itt a képen a baloldali. Letagadta, hogy ő vásárolta volna, de azért jókat nevettünk a teljesen felesleges, használhatatlan, és idióta hülyeségen. Aki nem ismerné ezt a forradalmian új hagymaszeletelőt, annak leírom, miként működik:

Egy félbevágott hagymát kell a vágódeszkára tenni, majd fölé helyezni a szerkezetet, és szorgalmasan nyomkodni, így a benne lévő kés egy idő után összeaprítja a hagymát, csakhát lassú, viszonylag nagy erőkifejtés kell hozzá, és ami a legrosszabb, nem egyforma darabokat gyárt, hanem mindenféle szabálytalan vackot.

A jobboldali kicsit hasznosabb, mert legalább egyformák lesznek a kockák, de kicsit sem alternatívája a késnek...

Tojás feltörő szerkezet tojás kettéválasztó applikációval. Ez szerintem mindent visz. Egyszerűen nem is értem, hogy ki érezhette úgy, hogy a tojások feltörése embertömegeknek okozhat problémát. Mert a fehérje és a sárgája szétválasztása nem megy mindenkinek, azzal én is tisztában vagyok, de a tojás felütése még egy ötévesnek se okoz problémát. Legalábbis remélem.

Na jó, ezért a gusztustalan szétválasztóért külön elnézést kérek, de előkelő helyen hozta  a google a találatok között a témára.

Jamie shaker tojása gondolom mindenkinek megvan, egy egész sorozaton át rázta, aztán el is adott belőle több milliót, én is majdnem kaptam anyukámtól, aztán mégis sikerült lebeszélnem róla. Ez végülis nem más, mint egy mozsár, csak nem nyitott hanem zárt, és nem mozsártörő, hanem egy golyó van benne. Ugyanannyi munka vele összekeverni a fokhagymát, zöldfűszert ecetet és olajat, mint egy mozsárban, vagy egy tálban habverővel.

Bocs Jamie, különben imádlak!

Kétoldalú palacsintasütő. Nagyanyám nagy vágy volt, miután látta a teleshopban, meg is kapta, hogy aztán egyszer se próbálja ki. Nincs mit mondanom róla, a képek magukért beszélnek. Persze, a tortilla megfordításához kell egy tányér, de ez tényleg akkora probléma? Mert a palacsintánál nem.

A végére hagytam a kedvencemet a tenderizert Mr. Tenderizertől. A képen is látszik, hogy ez egy húsmángorló, vagyis egy húsklopfolót kiváltó szerkezet. Nem tudom, ki mennyit klopfol, de érdemes megnézni a videót is, ahogy tönkrevágják, meggyilkolják a húst vele, és elárulják a titkot, hogy miért is jó ez az izé: mert ha ezt használod, nem fröcsög szét a sok húscafat a konyhában, és nem kell tartanod a szalmonellaveszélytől. Tényleg. 

A FAacebook nem fölösleges, gyertek!

Ha tetszett, kövesd a Fűszer és Léleket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

http://fuszereslelek.blog.hu/api/trackback/id/tr243391534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Rocks 2011.11.18. 19:51:46

@Phoebe Buffay:
A svájci henteseknél (merthogy itt lakom) alapfelszerelés a húsmángorló, ha szeletben vásárolsz húst, mindig megkérdezik, átküldjék-e a mángorlón,mit akarsz belőle csinálni. Én rendszeresen visszautasítom, imádom a rántott húsnak valót itthon "szétverni" a kloffolóval, a hentesek, ahova járok, meg is jegyezték, biztosan nagyon jó szakács lehetek..hihihi, itt ez ennyire alap.

Dr_utcai_arcos 2011.11.18. 19:58:14

@Fuszeres Eszter: @különvélemény: Huh!Köszönöm a tippeket!Majd figyelek az Aldiban.Meg lehet hogy meglepem magam Karácsonyra egy darálós mixerre (vagy óvatosan megemlítem a családnak :)). Egyébként kirándulni ezt szoktam vinni :www.gerberknivesdirect.com/big-rock-camp-knife_22-01589.html

különvélemény 2011.11.18. 20:04:12

@Fuszeres Eszter:
A mozsár lényege a méret.
Egy háziasszonynak semmiképp sem ajánlanék egy kis méretű mozsarat, mert beleizzad, mire pár szemes fűszert értelmes méretűre tör.
Viszont egy nagyobb mozsárhoz, nagyobb, így nehezebb mozsártörőt szállítanak, ami saját tömegénél fogva sokkal hatékonyabb lesz egy gyengébb kézben is.

Dr_utcai_arcos 2011.11.18. 20:05:10

(@Fuszeres Eszter: jó ez a cucc,hol voltatok eddig?mert most láttalak titeket először.Bénye-Tokaj-Zemplén?Földi?Én Abaúj :) )

Fuszeres Eszter · http://www.fuszereslelek.hu/ 2011.11.18. 20:08:22

@utcai_arcos: Hello, hát a blog lassan öt éves, de nemrég költözött a blog.hu-ra. Éljen BAz megye! ;-)

Öltönyösrabszolga · http://oltonyosrabszolga.blog.hu 2011.11.18. 20:17:02

@Krajcs: Ha heti egyszer megy, akkor inkáb egy jó pizzéria telefonszámát. Jobban járnak.

colizoli 2011.11.18. 20:38:35

Szertem ezt amikor a háziasszonyok ősszevásárolnak mindenféle konyhai gépet, de egy JÓ kés nincs otthon.Miért nem lehet egyszer az életben kiadni 20-30000 Ft-t egy jó minösegü német vagy japán késért, 20-25cm méretben. és még a dédunoka is azzal fog szeletelni, és nem kell 43 kés egy háztartásba.

vörösbor(de)minőségi 2011.11.18. 20:46:06

@Frengi: a tojáskilyuggató kézi készülék:)))tipikus német használati tárgy-praktikusan azért,hogy a tojás héja ne repedjen meg a főzés közben.
működik és praktikus.

megasün 2011.11.18. 20:46:23

@Toll: Hát, ha ennyi késsel beéred, te se lehetsz sokat a konyhában.

Mitzi von Küche · http://www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.18. 20:55:57

Fritőzből hármat dobtam ki, a drága kerámiabevonatos serpenyő mindig leragad.
Amit viszont imádok, az a RoboChef - isteni tatár beefsteak készíthető vele extra gyorsan és más aprítanivalóhoz is kifogástalan.

katy27* 2011.11.18. 21:11:13

A jó kés alap :)
Szerintem a legfeleslegesebb vacak a fokhagymanyomó, amit mindenki alapcuccnak tart, meg a magyar háztartások szent tehene, a fritőz. Cserébe imádom a hagymafésűt (mióta van, sokkal szebbre vágom a hagymát) és hetente legalább kétszer használjuk a kenyérsütőt, de mostanában már dagasztani is abban szoktam. Gyors, egyszerű :)

megasün 2011.11.18. 21:11:43

@Krajcs: A légkeveréses sütővel vigyázni kell, mert van nekünk is, és próbáltuk sokszor, de a tapasztalat az, hogy a gyorsan áramló forró levegő nagyon csúnyán ki tudja szárítani az ételt. Cserépedényben sütésnél vagy hőálló üvegtálban (jénai), jól műxik, de ha nincs teteje, akkor használhatatlan funkció. Messze nem annyira jól használható, mint azt próbálják a gyártók elhitetni.Például a pizza, csülök pékné módra, tepsis burgonya, túrós csusza készítése esetén használhatatlan. A piskótatésztát például teljesen hazavágta, miközben anélkül jó lett.

apika2 2011.11.18. 21:12:16

Kedveseim, próbált már valaki elektromos szeletelő kést használni??, Na az, igazán tuti baromság. A hetvenes években kaptunk Németországból rögtön kettőt is, azóta is csak nosztalgiából nyiszálunk vele egy szelet kenyeret, ha be akarjuk mutatni, mi a dekadencia:)

szepszonja 2011.11.18. 21:12:39

Szuper gyűjtemény:)
Egyetértek, hogy a legtöbb felesleges konyhai kütyüt az halmozza fel, aki nem túl sok időt tölt a konyhában...

bioLarzen 2011.11.18. 21:13:04

Jó kis olvasmány :)

Viszont: lényegtelen, de az első két kép leírásánál, rögtön a cikk elején, nem cserélted véletlenül fel a balt a jobbal?

bio

apika2 2011.11.18. 21:13:27

@Darkcomet: Nekem van római tálam, nem is egy... Valóban, az első néhány használatig áztatgatni kell, de utána nem. Úgy használható, mint bármely fedeles sütőedény. Pár tucat főzés után egy sima, sötétebbre barnult felületet látsz majd, ami nem igényel különösebb gondozást. (nagyanyám negyven éves római tálja pont olyan tökéletes, mint a néhány tucatnyi használatú Pataki tálam, szóval igazából egy idő után állandósult minőséget kapsz)

apika2 2011.11.18. 21:13:50

@colizoli: Sose adnék ennyi pénzt egy késkészletért...

Jó késeimet csináltattam egy jó késessel, illetve a SPAR Zwilling akciójában vettem, és egy kerámia görgős Fiskars élezővel tartom őket karban. Összesen is feléből kijöttem, igaz ehhez kellett a késes nagyon jó árfekvése. (ipari acélból - kutterkésből csinált az öreg életre szóló késeket)

colizoli 2011.11.18. 21:14:33

@megasün: Pedig elég és én napi 12 orát töltök a konyhában.:))

bioLarzen 2011.11.18. 21:15:08

@Zsírfeka: "nem értek egyet veled, szerintem kellenek a jó kések, mert pl a kenyérvágáshoz az egyenes élű nem jó, oda a hullámos-recés kell, hogy ne morzsázzon, könnyen vigye a kenyeret
húshoz más, zöldséghez más, hámozáshoz, stb stb
kell vagy 5-6 féle"

Szia,
(hosszú ideig) volt barátném is pontosan ugyanezt vallotta (plusz, a legalább 5-6 féle lábas és 4-5 féle pohár fontosságát) - egész addig, amíg albérletbe nem költöztünk, ahol aztán fura módon kiderült, hogy nem is annyira nélkülözhetetlenek... ;)

bio

bioLarzen 2011.11.18. 21:18:24

Apropó... elektromos konzervnyitó? Ismer bárki olyan embert, akinél kicsit is huzamosabb ideig használatban volt? :)

bio

különvélemény 2011.11.18. 21:18:53

@colizoli:
Én a 20-30e Ft-ot egy kicsit soknak tartom egy átlag háztartás késének.
Pár ezer forintért már igen jó minőségű kést lehet venni, ha rendesen megfenik minden alkalommal, akkor nem lesz gond.

Nagyapáink egy jó pengét csutkára fentek, mire kidobták, és az nem került egy kisebb vagyonba.

Persze lehet japán akármilyen pengét is venni, de az közel sem lesz olyan pár használat után, mivel azt az élezési technikát otthon nem lehet alkalmazni.

Láttunk már szamurájfilmet, ahol röptében elvágják a hernyóselymet, de azt szigorúan csak bőrrel lehet olyanra élezni, amit otthoni körülmények között nem lehet gazdaságosan kivitelezni.
És nincs is szükség rá. Egy fenőacéllal élezett kés is bőven megfelel általános használatra. Arra is rácsodálkozna bárki, aki nem találkozott még igazán éles késsel.

ReggieHammond · http://www.fileminyon.blogspot.com 2011.11.18. 21:19:38

Kissé hiányosnak érzem a postot a konyhai kisgépek királya az igazi konyhai Terminátor, izé, Mariátor nélkül :) :) :)

www.topshop.hu/marinator-61857-p.html

szobatars 2011.11.18. 21:20:15

A fritőztől kb. 10 éve megszabadultunk a mikro meg -hál'istennek - 2 éve elromlott, így a nejem végre rájött, hogy mennyire felesleges volt (plusz baromi sok helyet elfoglal.

A kenyérszeletelő kés témában csak annyit, hogy sokan csak recéssel tudják elképzelni. Nos el kell menni egyszer egy pékségbe (vagy bármely boltba) és kérni kell egy félkiló kenyeret s lám, szinte mindenütt egy nagyon hosszú, vékony, nem keskenyedő egyenesélű kést használnak. (Hülyék ezek, amikor csak a recéssel lehet vágni??) :-)))

Egyebekben minden relatív, egy hagyományos kézi foghagymazúzó nálam szinte mindennapos használatú, miként a spagettifőző is...másnál meg minden bizonnyal haszontalan. A legfeleslegesebb konyhai eszközök végső soron azok, melyeket nem használunk, legyen az akár egy 6 literes lábos vagy egy csodarobotgép.

a legfontosabb "konyhai eszköz" azonban -egy jó késkészlet mellett- a szakács kreativitása.

Pierr Kardán 2011.11.18. 21:43:58

Jó cikk, csak egy baja van. Egy háztartásban egy éles késen és egy láboson kívül minden már felesleges.

Sütő? Minek az? Rakjunk tüzet fahasábokból!!!

Mozsár? Minek az? Egy lapos kövön egy kerek kővel bármit össze lehet törni!!!

Klopfoló?? Minek az? Nyereg alatt lehet jól puhítani a húst!!!

Római tál? Minek az? Ásol egy gödröt az udvarban, izzó köveket raksz az aljára és bármi puhára párolódik benne!!!

Kukta? Minek az? Legfeljebb egész nap főzöd a mamutbordát!!!

Mikrosütő? Na , erről nem is írok semmit, ez annyira felesleges, hogy csak na...

Kedves Eszter! Hogy kinek mi a felesleges, az kor, társadalmi környezet, életszínvonal és kulturáltság függvénye!

Nekem pl. egy fontos konyhai kütyü létezik: a pálinkafőző :-))

Tipikus Flammeres · http://www.flamcsi.blogspot.com 2011.11.18. 21:44:45

Én a tupperes uborkaliftre szavazok, mai napig nem értem a fejemet. Akkor jó ötletnek tűnt. :)

A másik szintén tupperes baklövésem a gyaluló-szeletelő csoda-akármi. Ami alapvetően jó dolog lehet (pl.: uborka gyalulásnál és társai), ha mondjuk nem egyenesen, hanem V alakban van benne a penge (előbbiben ugyanis minden fennakad). Édesapám utóbbival rendelkezik, az remek szerkezet. Előbbi változatot a hüvelykujjam bánta. Most valahol ott pihen egy doboz alján. Nincs az a pénz, hogy még egyszer elővegyem... :)

cso zsi 2011.11.18. 22:00:21

A jobb felső elektromos változata bejött, közel húsz éve megy. Igen, itt is az a "gond" vele, hogy 10 másodperc alatt felaprítja a hagymát, és mosogathatnám percekig. Ha nincs más dolga, akkor megy a mosogatógépbe. Ha még húst is kell pempősíteni, akkor csak elöblítés, vagy az sem, hiszen perceken belül egy helyen lesznek.
A (kenyér)szeletelőgép felvágottnak, de nagyobb húsok szeletelésére jól használható. Most épp kidőlt a sorból, de nem sürgős a pótlása. Kaptam ugyanis egy elég drágának tűnő kést, ami mindent elvág, és nincs szüksége élezésre. Sima élű, és látszólag egy folyamatos anyagból van a nyél, és a penge. Van egy "kotonja" is, mert a hegye önmagában veszélyes, ha a fiókban turkál a kéz.
A forgókosaras fritőz pótolhatatlan, de tervezési hiba (olasz, tehát...) folytán az olajat elfolyatta a leeresztőcsőnél. A helyette kapott Tefal csodamasina féloldalasan süt, pedig fritőzként, és kontaktgrillként is használható... lenne.
A hasábburgonyakészítő az férfiszerszám, de mifelénk a férfiak csinálják a hámozástól a sütésig. Egy-két perfekt hámozó sem árt.
Mikró az kell. Na nem olyan, amiben csak a reggeli kávét, meg a pattogatott kukoricát lehet elkészíteni, hanem grilles, pirítótálas, "fémet-is- beletehetsz" verzió.
Asszonyság szerint ezt a sok vackot férfiak találhatták ki, ő meglenne egy fazékkal, meg egy lábossal.
Csak főzzön valaki más. Az "jobban ízlik" neki.

min 2011.11.18. 22:00:47

Nálam az elektromos citromfacsaró és a szintén elektromos tojásfőző is ment a levesbe. Több a nyűg velük mint a haszon.
A legjobban ahogy többen is mondták már előttem egy jó késkészlet kell.

Darkcomet 2011.11.18. 22:01:20

@apika2: Hehe... Akkor nálunk lehet a hiba, mert nekünk még mindig eléggé érdekesen néz ki a római tál egy-egy kaja elkészítése után. A kés témában meg tökéletesen igazad van. A kisipari gyártású kések egy életre szólnak, még ha drága is, bőven megéri a pénzét.

colizoli 2011.11.18. 22:08:20

@apika2:
Én nem is késkészletröl beszéltem, hanem egy késről.:))

colizoli 2011.11.18. 22:14:56

@különvélemény:
Na itt kezdödik, hogy ezeket a késeket már nem kell kidobni, mert a dédunoka is örökölni fogja. Én simán egy fenőacéllal fenenm a Global G-16-st és évente egyszer fenem meg kővel és simán nekem szokott a legélesebb késem lenni a konyhában. Az a japán szamurájos trükk meg a konyhaban fölösleges, mert abból csak ujjdarabolás lesz

Ékszíj 2011.11.18. 22:17:22

Jól néz ki az az orr :D

apika2 2011.11.18. 22:17:22

@colizoli: Sose adnék ennyi pénzt egy késkészletért...

Jó késeimet csináltattam egy jó késessel, illetve a SPAR Zwilling akciójában vettem, és egy kerámia görgős Fiskars élezővel tartom őket karban. Összesen is feléből kijöttem, igaz ehhez kellett a késes nagyon jó árfekvése. (ipari acélból - kutterkésből csinált az öreg életre szóló késeket)

colizoli 2011.11.18. 22:21:29

@apika2: Neked szerencsed volt, de nincs mindenkinek egy jó késes ismerőse.

Nick Leeson 2011.11.18. 22:22:21

Vannak itt dolgok amit nem egészen értek.
pl. miért számít szarnak a húsmángorló, ha ugyan azt az eredményt hozza mint a klopfoló, csak épp nem tudja az egész ház hogy rántott hús lesz az ebéd...

A késekről...
A világ legjobb és legélesebb késével is csak az tud bánni aki, ezt valamilyen szinten elsajátította. Hiába a fullos borotva éles kés, ha valakinek rossz a kézügyessége, vagy csak egyszerűen béna.
Igenis szükség van sok konyhai kiegészítőre, mert nem vagyunk egyformák. Sokan épp emiatt nem (mernek) főzni...
Persze nem kell minden baromságot megvenni, de azt lássuk be, hogy NEM vagyunk egyformák, és van olyan eszköz ami nekünk jól jöhet, másnak meg gagyi....

cso zsi 2011.11.18. 22:22:58

@Csapágy: Lehetett volna egy férfiszerszám is, ahol a zacsiban megül a sárgája, a fehérje meg "természetes úton" távozik.

lyken 2011.11.18. 22:25:46

Beesett pár éve ajándékba egy kenyérsütő gép. Egyszer kipróbáltuk, lett belőle egy orbitálisan sz*r kenyér. Vissza lett dobozolva. Aztán 2 évvel később kiderült, hogy van kelesztő-dagasztó programja. Onnantól kezdve orbitális mértékben megnőtt a heti fánksütések gyakorisága. Kenyértészta kelesztésére is jó, de szigorúan csak légkeveréses elektromos sütőben szabad sütni.

kennyking 2011.11.19. 06:48:47

A fritőznél nincs feleslegesebb kacat.

SvenH. (törölt) 2011.11.19. 06:49:37

@Nick Leeson: "pl. miért számít szarnak a húsmángorló, ha ugyan azt az eredményt hozza mint a klopfoló, csak épp nem tudja az egész ház hogy rántott hús lesz az ebéd..."

hat ha 20 fos partira kell klopfolni akkor tenyleg jobb az a muszer :)

jobangel · http://jobangel.blog.hu 2011.11.19. 06:49:58

Ilyen alapon ez a kütyü külön posztot is megérdemelhetne: www.otto.hu/d-10004261612-almahamozo-lurch.html

:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.19. 06:50:22

@oliva: na Mary is olyan mikrot vetetett velem ami tud grillezni
egyszer hasznalta...
a grillezeses temat
azota suto

telkoe 2011.11.19. 06:50:56

Ez volt mar? Eierschalensollbruchstellenverursacher

mutant · http://universal.blog.hu 2011.11.19. 06:51:19

"nem fröcsög szét a sok húscafat a konyhában" Folpakkot rá, vagy tegyük zacskóba...

Szumi 2011.11.19. 07:55:52

@lyken: Így igaz. A fritőz hatalmas becsapás - vagy a teljesen igénytelenek, vagy a naponta háromszor krumplit sütők eszköze.

soroslo 2011.11.19. 08:20:46

@telkoe: hehe, és tényleg az.Szegény német, aki egy egyszerű tojáslyukasztót akar vásárolni, mire kimondja százméteres sorok álnnak mögötte :)

Motyóbábi 2011.11.19. 08:37:50

A legfeleslegesebb konyhagép? Exsógornőm sportot űzött ezekből. "Konyhai-használhatatlan" kategóriában dobogós helyen végezne. Csak néhány gyöngyszemet ragadnék ki itt, nehogy az egyébként is lefáradt olvasók kényszert érezzenek lefeküdni egy kicsit, ami ugye dologidőben főbenjáró vétség.

Kedvencem a Capuccinomaker...igen, csak és kizárólag ezt az egyet készíti, de ezt legalább hangosan, és maszatosan, hogy legyen az egyébként sem panelméretű konyhára tervezett készség után mit mosogatni, mert alkatrész az van benne. Kipróbáltuk, majd felkerült a polcra, és nem tudom, hogy azóta elővett-e egyáltalán.

Második helyezett a Chipsmaker. Lehet, hogy megérdemelne egy megosztott első helyet, mert ez is a konyhai rettenetes kategória. Megjött, kiszedte a dobozból, röpke fél óra, és menetkész is volt az ördögi masinéria, ami ugye a házi csipszkészítés lehetőségét villantotta meg a tévéshopon gyanútlanul szörfözgető házitündér előtt. Legott liftbe szálltunk, és a hetedikről repültünk a ház előtti boltba, ahol is szigorúan csipszkrumplit vételeztünk(ilyen is van...mert ugye a természet csodákra képes, és alkalmazkodó), 5 kilós kiszerelésben. No fel újra a lomhán cammogónak tűnő liften, és neki a krumplihámozásnak. Mert ennyit kell tenned. Hámozni, majd rájönni, hogy a természet mégsem annyira okos, mert a krumpli alakja nem kompatibilis a beadagoló nyílással, ezért némi szobrászmunkával uniformizáltuk az elvetemülten amorf gumókat. Mikor behelyeztük az elsőt, az izgalom a tetőfokára hágott. A gyanútlanul pucér zöldség ugyanis elindult lefelé, némi recsegő zörgés kíséretében. Hűűűűű... süllyed. Némán követtük a szemünkkel a lassan ereszkedő krumplit, de ekkor valamiért megállt a dolog. Jobbra nézve, a készség miniatűr olajtartályára, kiderült a turpisság. A rendkívül értékes gépegység mindössze pár szeletet vág a belehelyezett burgonyából, majd a szigorúan NASA fejlesztésű acéltartályban, amibe majd egy deci olaj(sem)fér,nekiáll ezt megsütni. Pár perc, és máris van 6-8 szelet igazi házi csipszünk! Hurrá! Már csak a gyors fejszámolás, és a lesújtó eredmény volt hátra. Néhány óra alatt esetleg tudnánk egy tálnyi ropogtatni valót készíteni, de erre sem időnk, sem kedvünk nincs. Marad a jól bevált sültkrumpli, aminek párja nincs.

Remélem hozzájárultam a gyűjteményhez, és a húsmángorlósoknak csak annyit, hogy vágjanak egy megfelelő méretű folpack fóliát, tegyék a deszkán henyélő szeletre, és már ütlegelhetik is ahogy belefér, mert semmi nem fröcsög szét. Feszültségoldónak sem utolsó!

Üdvözlettel: Motyóbábi

bélabácsi2 2011.11.19. 08:40:16

A húsmángorló egyetlen értelmes felhasználását láttam a TV-ben. Amerikai büfé, iszonyatos szelet marhahús, amit grilleznek, sokat, nagyüzem, na ezt puhították előtte vele, de nem ilyen picivel, hanem kemény acélos élekkel, szerintem oda kell ilyen, hogy ne legyen az átsült szelet csizmatalp, vagy éppen ha puha, ne legyen véres nyers. Szóval értitek, ha bonyolultan fogalmaztam is.

nagysuhi 2011.11.19. 08:48:37

3 különböző fritőz, mert egyik sem vált be. Különféle darálók, szeletelők, kenyérsütő, egy elektromos kés, egy vákuumfóliázó-hegesztő. Ez mind a pincében. A konyhában csak a mikró, pár kés, egy robotgép és egy svájci Bamix botmixer maradt.

bélabácsi2 2011.11.19. 08:49:08

Felesleges gépek, amik valahol eldugva porosodnak nálam:

1. Elektromos kés. (ez mindent visz, mármint hüleségben)
2. Paradicsom vágó, ami olyan cikk-cakk szélű 2 darabba vágja díszítéshez.
3. Hagymaszeletelő, ez csak szeletbe tud vágni.
4. Hasáb burgonya szeletelő, átnyomni a kruplit és mindjárt hasáb.
5. Spagetti adag mérő, az a lukas izé.
6. Fritőz. (ezt is ide sorolom, bár kivehetős, moshatós, de egy hagyományos edénnyel könnyebb bánni.)

Ezeket ajándékba kaptam olyanoktól, akik nem főznek soha, de tudják rólam, hogy én mindennap.

rhubarbjelly 2011.11.19. 09:18:03

@Zsírfeka: Négy késre van szükség a konyhában: egy recés kenyérvágó, egy séf-kés, egy csontozó és egy hámozó. Slussz. Esetleg a csontozót el lehet hagyni, nem mindenki csontoz otthon, akkor meg elég a három.

bélabácsi2 2011.11.19. 09:18:38

Kedves Eszter!
A világ egyensúlyának megteremtése érdekében kellene egy poszt a nagyon hasznos kütyükről! ;)

bélabácsi2 2011.11.19. 09:57:58

Kénytelen vagyok a kés témához én is hozzászólni.

1. Csontozó kés. (mindig magam végzem, hentesre nem bízom)
2. Halfiléző kés. (majdnem csontozó, de halhoz hajlékonyabb, vékonyabb kell, ami nem vágja át a szálkát, hanem elhajlik a szálka mentén, így kiszabadítva azt, tehát ugyanúgy működik, mint a csontozó)
3. Szeletelő kés. (sima pengéjű mindenhez, húshoz, kenyérhez is, én nem tudok recés késsel kenyeret vágni, aki szerint csak azzal lehet, annak nincs éles kése)
4. Hámozó kés. (erre bármilyen rövidebb vékony pengéjű kés jó, éles legyen, nem arra a dizájnolt élűre gondolok)
5. Opcionálisan: kínai szeletelő, nagyon szeretem hagymához, zöldségekhez (zsülienre), zöld fűszerekhez.

Mindez minőségi anyagból.
A séfkést nem szeretem.

/valaki írta fentebb a bőrön való élezést, én még jártam olyan fodrászhoz, ahol a borotvát bőrszíjon fenték/

magyar bucó 2011.11.19. 09:58:20

Az elején a jobb és bal oldal megkeveredett.

Hegedűs_Gábor 2011.11.19. 10:37:43

@telkoe: Eierschalensollbruchstellenverursacher
Soha nem fogok megtanulni németül :-D

magyar bucó 2011.11.19. 10:53:16

Néhány használhatatlan kütyütől eltekintve az egyéni főzési, étkezési szokásoktól függ, kinek mi a felesleges.
Nekem pl. hasznos eszköz az elektromos szeletelő, semmi mással nem lehet olyan egyenletesre, hajszálvékonyra szeletelni, mint azzal. Késből is van 4-5 gyakran használt darab és a tésztagép is rendszeresen előkerül. A kenyérsütő gépemet viszont elajándékoztam, inkább kézzel dagasztok és sütőben sütök.

szépjuhászné 2011.11.19. 11:07:18

@apika2: Viszont kárpitozáshoz kiváló! Habszivacsot tudsz vele darabolni. :))

AczélGyuribácsi 2011.11.19. 12:17:56

Megmutattam az írást a 98 éves ükanyámnak, aki jót kacagott az egészen...
Ők egy késsel és egy fakanállal megvoltak évszázadokig!
A posztot eltettem ükunokáimnak, hogy ők is jót szórakozzanak majd 2105-ben, amikor két szögletes doboz és három nyomógomb lesz a konyha...
---
Én meg csak mosolygom, mert láthatóan ez az egész egy adott korosztály pillanatnyi véleménye - a mára jellemző tényszerű kinyilatkoztató stílussal megfogalmazva.
(a hagymavágó tehát azért felesleges, mert a fiatal trendikacsó gyengécske??? Edzést javaslok: 4-5 kiló hagyma megpucolása, előkészítése, darabolása heti rendszerességgel a kondérozáshoz! Ez ugyanis NŐI munka...
A takony az orrból nem felesleges, hanem valószínűleg vicces tahóság, mint a hüje kötények meg hasonlók...)

Szóval nekem meg drága crispes mikrómat köpködték le, igaz agglegényként nincs annál kényelmesebb, amikor egy masinában süthetek, főzhetek, grillezhetek, melegíthetek stb.
De felesleges ugye, mert ezt a megmondóemberek ötször annyi idő, tányért, tál, eszcájg, sütő stb. ráfordításával is meg tudják csinálni, ja és utána arányosan több idő és energia a romeltakarítás...
---
Egyébként pedig a posztban felsorolt "felesleges" dolgok 99%-a a debilek által igénybe vett tévéshopok kínálata...
HOGY KERÜLT A BARÁTNŐ KONYHÁJÁBA???
EZ A KÉRDÉS!

Clearvoyance 2011.11.19. 12:18:32

@colizoli:
:)
Anno én is feltettem a kérdést késetek nincs?
Aztán nagy nehezen egy másik fiókból előkotortam egy használhatónak tűnő darabot, ki is szakadt belőlem: Miért nem mondtátok, hogy van rendes kés is?
Erre ő: Azt csak tortaszeletelésre szoktuk használni...
Azóta megtanítottam neki a Santoku nevet.

blackbarika 2011.11.19. 12:18:56

Na és a meggy vagy cseresznye magozó szerkezet? Nagymamám vette még vagy 10 éve, mondanom sem kell, a legfeleslegesebb dolog amit valaha láttam, főleg hogy nem minden gyümölcsből távolítja el a magot, szóval nyomkodás után lehet átnézni az egészet :D

Dr_utcai_arcos 2011.11.19. 12:41:14

@különvélemény: @Fuszeres Eszter: nos hát elborult az agyam és átugrottam az Ikea-ba -szó szerint 2 percre van :)- sajnos a mozsarat már nem forgalmazzák -minek van a honlapon??- de a nyomogatós vágóizé első látásra szerelem, megpakoltam, habanero chilivel, jalapenoval és magyar chilivel és hajrá!Majd lemérem a hatást a tesóm arcán, neki csináltam születésnapi nyalakodnivalót :)!A mozsarat pedig simán helyettesítem egy vaskos fém fagyis kanál meg egy fém félgömb valami üzembe állításával.Találékony a magyar ember!

magyar bucó 2011.11.19. 12:41:45

@blackbarika: Az a jó ötlet szarul kivitelezve tipikus példája.
Egyébként ez is attól függ, hogy ki hol és hányszor használja. Nem mindegy, hogy 0,5 vagy 50 kg gyümölcsöt kell magozni és az sem, hogy baj-e, ha még a plafon is piros lesz a létől.

cso zsi 2011.11.19. 12:42:10

@kennyking: @Szumi: Rántott húst még sosem próbáltatok benne? Hát bundás kenyeret?
Mondjuk én elvetemült fritőzös vagyok, mert nem olajjal, hanem zsírral használom.

magyar bucó 2011.11.19. 12:43:12

@AczélGyuribácsi: "Ők egy késsel és egy fakanállal megvoltak évszázadokig!"

Ha már olyan családban nőttél fel, ahol generációk óta nem főznek, látogass le egyszer a skanzenbe. Meg fogsz lepődni, hányféle eszközt használtak...

cso zsi 2011.11.19. 13:52:07

@AczélGyuribácsi: "Egyébként pedig a posztban felsorolt "felesleges" dolgok 99%-a a debilek által igénybe vett tévéshopok kínálata...
HOGY KERÜLT A BARÁTNŐ KONYHÁJÁBA???
EZ A KÉRDÉS! "
Kapta ajándékba.
Mi is kaptunk teleshopos csodamasinát.
Kávét darált, zöldséget aprított, turmixolt, és még gyümölcsfacsarásra is ki volt találva.
Azt nem mondanám, hogy jó volt ezekre, mert három narancs után valami borzasztó hangja lett.
Leköltözött a kukára, helyette egy kétezer forintos egyszerű facsaró üzemel, ami nyáron ritkán, de télen naponta többször is használatban van. (4-5 narancs alkalmanként)
A borzasztó hangú gépet valaki magáévá tette a házban, mert egy ideig hallottuk, hogy reggelenként valamire használták. Azóta ők sem. :)))

s.b.l 2011.11.19. 13:53:13

mint kezdő vegetáriánus kezdtem el magamnak rendszeresen főzni, és rá kellett jönnöm, hogy nem tudok szeletelni. de mondjuk egy hónap alatt megtanultam, és rekordidő alatt szeletelek fel bármilyen zöldségeket bármilyen alakzatra kizárólag késsel!!
na és akkor elkezdtem ilyen konyhai dolgokat kapni főleg a szüleimtől, amiből pár dolog bejött: wok, elektromos narancsfacsaró, meg a kerámia kés is
DE: anyukámtól kaptam egy olyan tartályos hagymaaprítót, hát annál gányabb munkát én még nem láttam, mint amit azzal lehet. rettenet. azóta spájzban van a szerkezet.
a másik, ami karácsony után rögtön fiókba került, az egy zöldségfaragó készlet!!, amiben szerepel a már fentebb említett avokádó kivájó, meg a nagy kedvencem a dinnyegolyó készítő, meg egy sor tökéletesen felesleges tárgy, de persze minőségi acélból, hogy legalább drága volt.
és persze a kenyérsütő, amit valahonnan azért kaptunk, mert nem használják. hát mi sem. majd mi is odaadjuk valakinek.
meg a római tál, az ki se lett csomagolva.

csillagközi romboló 2011.11.19. 13:53:35

Van egy Kitchen Aid gepem, rengeteg feltéttel, de sosem hasznalom. Helyette kézi és botmixer aprítóval. A kamraban hever az elektromos szeletelo, a profi aszalo, az eletromos karos tiszta fem citrusfacsaro. A konyhamban viszont tultengenek a sutők: egy normal elektromos, legkeverős, beépített húshőmérős, egy mikro-gyorssütő kombi, es egy gőzpárolo-sütő kombi. Mindegyiket hasznalom, ez utóbbi a legjobb a nagyipari gőzgombóc készítésre:). Sok dolog van, amire vagytam, es szinte sosem hasznalom. Ez valami perverz mohóság, ami a megszerzessel kielégíthető, de sok helyet igènyel:).
Sütő témában: ha kicsi a hely, akkor javaslom a Samsung mikro-gyorssütő-sütő kombinációját (nekem is van ilyen+sok kiskonyhas ismerősnek), 2 embernek tökéletesen elég, hőlégkever is, beépíthető és 40 cm a magassagigenye.

s.b.l 2011.11.19. 13:53:56

igazából ezek a tárgyak mind az előkészítést segítik. na nekem addig tökéletesen megy. olyasvalamire lenne szükségem, ami a főzés részét oldja meg a dolgoknak az az ami nem nagyon akar működni :/

s.b.l 2011.11.19. 13:54:23

mégegy: a fokhagymanyomó tök jó dolog, csak elmosni szar, de mondjuk krémekbe meg öntetekbe ahol nyersen marad a fokhagyma, ott jobb, hogy nem kell ráharapni a darabkákra...

Az Utolsó Csillagharcos 2011.11.19. 18:49:02

Ennyi sznobot egyrakáson... Mindjá jön valaki hogy ő egy strandpapuccsal kifiléz egy 30 kilós pontyot.

bélabácsi2 2011.11.19. 21:29:12

@Az Utolsó Csillagharcos: A strandpapucsnak csak az élét kell megoldani, hajlékonysága megfelelő.
Az miért sznobság, ha valaki munkavégzéséhez szükséges szerszámokra kényes? Nem lehet mindenki McGywer, hogy szigetelőszalaggal vágja le a disznót!
Sznobság, ugyan... kevés szókinccsel élsz te is igaz?
Menjél küzdjél odafönt, ott vannak a te társaid.

mégsem én voltam? 2011.11.19. 21:29:40

Légkeveréses sütő témához: nagyon prímán meg lehet vele a sültcsirke bőrét a legvégén pirítani, de előtte tényleg kiszárítja. Amire még jó, hogy ha két szinten van a !lefedett! étel, akkor hatékonyabb a sütés légkeveréssel.

Sokáig a lágytojásfőző szerkezetet gondoltam feleslegesnek, de konyhafórumon van valaki, akinek nagyon bejött. Én már csak stopperrel főzöm a lágytojást...

Célszerszámok mindig is voltak, van amit évente csak egyszer veszünk elő, de akkor nagyon nehéz lenne nélküle. (Egyszer meg kéne tanulni a hagyományos csigatészta készítést. Just for fun. Annak is jó kis célszerszáma van...)

bonnie · http://bonnie.freeblog.hu 2011.11.19. 21:30:27

@csillagközi romboló: mennyiért válnál meg a kitchen aid-től? ;)

házisárkány 2011.11.19. 21:30:40

Örülök neki, hogy minden kommentelő és a poszt szerzője is tökéletesen egészséges ember. De gondoltatok arra, hogy van pár tízezer magyar, aki nem lát, hiányzik egyik - vagy mindkét - karja, netán "csak" lebénult, jobb esetben pl. baleset következtében ideiglenesen nem képes hagymát szeletelni, tojást szétválasztani, húst klpofolni stb.? Nekem volt szerencsém részt venni ún. érzékenyítőn a vakok intézetében. Próbáljatok meg egyszer bekötött szemmel megkenni egy szelet kenyeret májkrémmel, vagy megsütni egy egyszerű rántottát. Mindjárt kiderül, mire jók az ilyen "felesleges" kütyük...

Mylady 2011.11.19. 21:31:05

Jóanyám egyszer vett (vagy kapott?) egy tojásfőző gépet. Na, az tényleg hülyeség. Van egy tál, fel kell tölteni vízzel. Rá kell helyezni egy tojás méretű lyukkakkal rendelkező műanyaglapot, ebbe bele kell állítani a kívánt mennyiségű tojást (olyan hat-nyolc fér bele egyszerre), de előtte gondosan ki kell őket lyukasztani egy tűvel, ami bele van applikálva ebbe a lapba. Aztán rá a fedőt, konnektorba bedugni, bekapcsolni és megfőzi a tojást. Pontosan annyi idő alatt, amennyi a tűzhelyen kell neki.

Szintén ő vett (vagy kapott?) még egy elektromos kést is, amit ha jól emlékszem, az első próba után elcsomagolt és legközelebb akkor vett elő, amikor elköltöztem otthonról, akkor is csak azért, hogy nekem ajándékozza...

Kaptam tőle továbbá egy szív alakú műanyag tálat, mondván, milyen helyes szíveket lehet vele készíteni pl pudingból. Sajnos az első költözésem alkalmával ottfelejtődött az albérletben. Biztos odakeveredett a lakáshoz tartozó konyhai cuccok közé...

facsig 2011.11.19. 21:31:25

A fritőz valóban felesleges. Volt már leeresztős, kivehető tartályos is, de az olaj gumiszerű anyaggá keményedik, szinte kimoshatalan, emellett az eszköz pazarló is (kinek kell 2 l olaj a sütéshez, ráadásul az olaj a levegőben nyitottan oxidálódik). Az elektromos kést naponta használjuk csak kenyérvágásra. A mikró kizárólag melegítésre még hasznos is. Egy minőségi krumplihámozó mindennap használható (nem csak krumplira). Sokat használok manapság egy jó ollót pl zellerlevél aprítására.

Édy, aki Endre 2011.11.19. 22:00:20

A Mr. Tenderizer művésznéven futó szimpla húsmángorló nem olyan haszontalan amúgy. Persze nem ebben a gagyi műanyag kivitelben, amely még a demóverzióban is billegős. Rendes jó minőségű súlyos fémek... Na, az már valami! :)

Édy, aki Endre 2011.11.19. 22:13:39

@utcai_arcos:

A Gerber frankó. A legtöbb U.S. Armyban szolgáló ex-kollégám ilyeneket hord. Kiránduláskor is, persze.

cso zsi 2011.11.19. 22:18:16

@facsig: A forgó belű fritőzbe elég 1,2 liter olaj is. Ferde a medence, így forgás közben kb fél percenként van "mélyvízben" a sütnivaló, majd kiemelkedik a másik oldalon.
Használat után illendő kiüríteni, és az olajat leszűrni. Mivel a hőfok elég jóé szabályozható, nem ég meg, és többször lehet használni. Szigorúan csak otthoni felhasználásról beszélünk.

Édy, aki Endre 2011.11.19. 22:21:08

@Tipikus Flammeres:

"Előbbi változatot a hüvelykujjam bánta. Most valahol ott pihen egy doboz alján."

Dobozban tartod a hüvelykujjadat? :)

lyken 2011.11.20. 07:20:56

@Little.Bear: "Egyébként a mai napig nem értem miért poén pl. üvegtörő kalapácsot, vécépapir tartót lopni."

Sütőzacskóval kombinálva csodákra képes.

Édy, aki Endre 2011.11.20. 07:21:27

Ha majd kis hazánkban is nyílnak japán evőeszközboltok, ahol egy-egy hamonoja-szan nyújt segítséget pl. a késvásárláshoz, minden remek lesz.

szépjuhászné 2011.11.20. 07:22:02

@Mylady: Pedig a tojásfőző nem hülyeség, elég sokat használom, mert gyorsabb és takarékosabb, mint a tűzhelyen felforralni az 1-2 l vízzel leöntött 5-6 tojást. (villanytűzhelyről beszélek, akinél átalányban van gáz, annak nem biztos, hogy megéri)

Mylady 2011.11.20. 12:36:48

@szépjuhászné: A villanyt nem tudom, nálunk mindig gáz volt, elfogadom, amit mondasz.
Viszont nem értem, miért öntesz 1-2 liter vizet az 5-6 tojásra. Bőven elég annyi, amennyi éppen ellepi.

csillagközi romboló 2011.11.20. 12:37:16

Bonnienak: nem tudom hirtelen. Osszeszedem a tartozekokat es az extra felteteket ( van husdaralo hozza, van magorlo, daralo, ezer apro kellemes vicik-vacak :) ) Szoval megnezem, es irok. Egyebkent sarga szinű. Egy nonek ez is fontos, legalabbis nekem az volt:)))

szépjuhászné 2011.11.20. 13:54:32

@Mylady: Ha ellepi, az már majdnem egy liter. (nem mértem, csak pofára) A gázzal egy életre szakítottam, amikor a régi tűzhely elromlott, mert most már nem 7 emberre kell főzni, csak 3-4-re. Sütni a villannyal jobb, meg szeretem is, hogy csak letörölni kell és nem a rózsákat sikálni. A zsíros vízgőzről nem is beszélve.

cso zsi 2011.11.20. 14:52:20

@szépjuhászné: Lemértem a tojásfőző lábaskámat. :)))
Kb akkora, mint a villanyfőző.
Üresen 8 deci víz fér bele. Tojásból 7 darab, ha nagyobbak, akkor 6.

Mylady 2011.11.20. 17:39:14

@szépjuhászné: jaaa... azt hittem, tudsz valami titkos főtttojás receptet :)

szépjuhászné 2011.11.20. 17:54:42

@Mylady: Persze, hogy tudok! A tojásfőzőbe betöltöm a megfelelő mennyiségű vizet, a tojásokat kilyukasztom az erre rendeltetett tüskével, beteszem a tartóba, ráteszem a fedelet és bekapcsolom. Amikor sípol, kikapcsolom, hideg vízzel leöblítem a tojásokat és már kész is. :))

különvélemény 2011.11.20. 19:57:32

@utcai_arcos: "A mozsarat pedig simán helyettesítem egy vaskos fém fagyis kanál meg egy fém félgömb valami üzembe állításával.Találékony a magyar ember!"

Én kávédarálóval készítek száraz fűszerőrleményt.
De csak mert lusta disznó vagyok, kézzel törni sokkal autentikusabb. :D

cso zsi 2011.11.20. 21:17:11

@Mylady: Citromlé, vagy ecet a főzővízbe, és nem reped meg a tojáshéj.

bonnie · http://bonnie.freeblog.hu 2011.11.20. 21:32:40

@csillagközi romboló: okkej, asszem megy a sárga a fenyő színű konyhámhoz, persze ez azon is múlik,h mekkora összeget álmodsz meg ;)

oliva 2011.11.21. 09:56:31

@hagyma: pedig hasznos, pl. amikor nem akarom bekapcsolni a sütőt, mondjuk egy pizzáért...

oliva 2011.11.21. 10:02:20

@s.b.l: és a kést sokkal könnyebb elmosni, mint ezt a sok hülyeséget...

magyar bucó 2011.11.21. 10:18:25

@oliva: Ha mosogatásra optimalizálsz, akkor pizzát eszel kézzel, dobozból.

Zb74 2012.02.16. 15:31:18

Szerintem volna értelme összeszedni azokat a konyhai eszközöket, amelyek mindenképp kellenek egy háztartásba, mert a fiatalok, akik most költöznek új lakásba, teljesen eltévedhetnek a nagy kínálatban, miközben pénzük és helyük sincsen sok.

Szerintem ételkészítéshez kell (feltéve, hogy a háztartásban van tűzhely és sütő is):

- 1 db éles, nagy szakácskés (európai v. japán)
- 1 db éles, hegyes csontozó- / filézőkés
- 1 db hullámos élű kenyérszeletelő kés
- néhány éles, jól élezhető kiskés
- késélező vagy fenőkő/fenőacél
- olló
- konzervnyitó (nekem a legegyszerűbb fajta jön be)
- dugóhúzó
- sörnyitó (nem mindenki szorul rá ;-))
- néhány fakanál / spatula
- 2-3 fa vágódeszka (lehetőleg nem ragasztott)
- gyúródeszka és sodrófa
- min. 2 serpenyő (lehetőleg nagy, de csak akkora, hogy a kettő egyszerre elférjen a tűzhelyen)
- néhány lábas és legalább egy fazék, fedővel
- 1-2 tűzálló edény
- magas peremű tepsi és alacsony peremű sütőlemez
- tésztaszűrő
- néhány keverőtál
- habverő (az elektromos praktikusabb, de nem létszükséglet, viszont valamilyen azért legyen)
- rúdmixer (több mindent helyettesít)
- szedő-, merő- és szűrőkanál, ill. -lapát
- fogókesztyűk (sütőhöz praktikus a kétkezes fajta)

Itt most az étkészlettől, a terítéshez/tálaláshoz, mosogatáshoz, hűtéshez stb. szükséges eszközöktől eltekintettem, és biztos még így is akad egy pár dolog, amit kihagytam, de nagyjából ennyi konyhai eszközzel már elég sokféle ételt el lehet készíteni.

Zb74 2012.02.16. 15:43:44

@Zb74: "biztos még így is akad egy pár dolog, amit kihagytam"

De még mennyire, példának okáért:
- konyhamérleg
- mérőpohár
- négyoldalú reszelő
- diótörő
- különféle rendű-rangú tárolóedények

Ezeken felül csomó olyasmi akad, ami egyáltalán nem hülyeség - a vízforralótól a mozsáron át a darálókig -, de ezek talán nem feltétlenül részei az "alapcsomagnak", vagyis éppenséggel el lehet kezdeni az önálló főzést nélkülük is.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...